2014. március 19., szerda

Gondolatok a "Dicsőséges 133 nap" évfordulója kapcsán

Igazi "tavaszköszöntőnek" éltük meg gyermekkorunkban március 21-ét. Arra a nagyszerű százharminchárom napra  emlékeztünk, amikor dicső eleink rést ütöttek a "bitang úri rend" évezredes falán, megadva nekünk ezzel azt a lehetőséget, hogy oly' hosszú elnyomatás után végre magunk urai lehessünk. Bár a tomboló fehérterror akkor vérbe fojtotta ezt a történelmi kezdeményezést, mégis örök hálával gondoltunk Kun Bélára, Szamuely Tiborra, Korvin Ottóra.

Idézzük fel egy rövid bejegyzés erejéig a Nagy Francia Forradalom tojásából kibújt forradalmi hevület néhány arcát:


Tóth Árpád: Az új Isten

(…)
Most új isten szól néktek, emberek!
Lenin-fiúk 1919-ben

A véres földnek vére szülte Őt,
A sok kiomlott, sűrű, keserű
Vér összeállt a fájó földeken,
Testté tapadt, alakká tornyosult,
Vérszínű, nagy mezítelen alakká,
Ki országlépő-tágra tárja lábát
S Földet rengésre tépő hangja zeng
piros Keletről a sápadt Nyugatnak:
"Im eljöttem!
Eljött a Vörös Isten!"

(…)
Hozsánna néked, új isten, hozsánnak!

Legyen szavad teremtés új igéje,
Formáld át sáros, bűnös, ócska bolygónk,
Mit elrontott sok régi, úri isten,
Te istenek közt új és proletár
Formáld boldoggá pörölyös kezeddel, -
Emelj minket roppant tenyereidre

És a magad képére gyúrj át minket!


A forradalom felszítja és szabadjára engedi a tudat mélyén rejtező sötét erőket. Az erő a hagyományban nőnemű princípium (sakti). Aki az erőt uralja, a hatalmat birtokolja

Haloványul a gyáva szavamra... dalom
Viharodnak előjele, forradalom! - Petőfi S.


A "permanens forradalom" képi metaforája:
(Bastille-tól a kölni dómig)

Ki a sakti ura?

“A szubsztancia mint princípium állhat egyrészt a tükrözés vagy szülés jegyében, amikor is az a szigorúan alárendelt feminin őselv, amely az esszenciális férfiúi Szellem univerzális akcióját – egy reakció értelmében – végbe viszi. Ekkor a szubsztancia a  „Szentszűz”   („Szűzanya”, „Mennyei Szűz” és a többi vele analóg) princípium formáját ölti. Állhat másrészt az elnyelés jegyében, amikor is az Esszenciát képviselő, fényteli princípium illegitim módon „önállósult”, „lázadó”, „ellenséges”, démoni ellenlábasa, ami a megrontás, a felforgatás, az elsötétítés és pusztítás paradigmája. Ekkor a szubsztancia a „Rossz” (kakos, malus, cattivo), a sátáni princípium (ördög, Diabolos, Mammon, Belial, Ahriman, Lucifer falsus, Mãra, stb.) arculatában jelenik meg. “ – Dr. Baranyi Tibor Imre: A metafizikai kettős: Eszencia - Szubsztancia

1 megjegyzés:

  1. Rövid, de velős bejegyzés. A lényeg benne foglaltatik.
    "Ki a sakti ura?"
    Talán, ami, vagy aki mozgat. A mozgatott (elszenvedő) semmiképp.

    VálaszTörlés