2014. április 27., vasárnap

Unió, de melyik?

Akinél a történelem
kormánykereke van
Történelmi szelek fújnak. Ezúttal Keletről. Egy sorozatot indítunk útjára, amely igyekszik feltárni annak - az elsősorban ideológiai - háborúnak a hátterét, amely kevéssé kap helyet az atlanti befolyású médiákban. Ez azonban  érthető, hiszen az égő épületek, a túszul ejtett józanság képei lényegesen fogyaszthatóbb és "érthetőbb" információkhoz juttatják a felvilágosult Nyugat hírfogyasztó polgárait.




Az elkövetkező hetekben a Kremlben uralkodó szellemi áramlatokat vesszük górcső alá. Vizsgálódásunkat Ivan Ilyin orosz filozófus demokráciával kapcsolatos meglátásainak közreadásával kezdjük. Tanulságosnak ígérkezik...

***

A Kreml külpolitikájának meghatározó stratégiai eszköze a formálódó Eurázsiai Unió. Erről a témáról igényes összeállítás olvasható itt:

 



Az orosz birodalmi terjeszkedés ideológiai hátterének beszédes jelképe az Unió tervezett lobogója. Érdemes elmélyülni a szimbolikájában.

Az Eurázsiai Unió javasolt lobogója
"Jurij Kofner, az Eurázsiai Unió Ifjúsági Mozgalmának vezetője által javasolt lobogó, amely bíborszínű, bal felső sarkában Szűz Mária csillagával. A bíborszín a "vörös nyugat" és a "kék kelet" egyesülését szimbolizálja. A tradícionális heraldikában pedig az igazságosságot és a magasztosságot jelképezi"*




EAU







* forrás: http://www.eurasian-union.in/

3 megjegyzés:

  1. Kíváncsian várom Ivan Ilyin írását, annak ellenére, hogy már belekóstoltam egy kicsit;

    "There are two different understandings of the state and politics: the mechanistic and the organic. The mechanistic asserts instinctive man and his private interests; it measures life quantitatively and formalistically. The organic derives from the human spirit and ascends to national unity and its common interests; it is qualitative, searching out spiritual roots and solutions."

    Szerinted egyébként, hogy zajlana egy effajta unióhoz való csatlakozás?
    A nép az urnák elé járulhatna? :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó a kérdés. Ezek a formulák (EÁU, Kína dominanciája, BRICKS országok) mindenképpen átmenetiek, így kezdetben ez is elképzelhető. A feltörekvő keleti birodalmak a nyugati dekadencia által hátrahagyott romokon (Men Among the Ruins) próbálnak előkelő startpozíciót kialakítani. A túlélt, átélt világpolitikai, gazdasági kataklizma után azonban ezeket a modernista kliséket el kell, hogy vessék, mivel azok szöges ellentétben állnának a új (restaurált) keleti birodalmi szemlélet legalapvetőbb princípiumaival.

      Érdemes lenne összevetni egyébként a Szent Római Birodalom és a keleti (mongol) hun szövetség történelmi gyökereit, értékes adalékként szolgálhatnának a jelen helyzet megítéléséhez

      Törlés
  2. Szerintem Viktor épp az új borostyánúton dolgozik.

    VálaszTörlés